Ausztriáig üldöztek egy ámokfutót a pozsonyi rendőrök – videó
Az osztrákoknál végül elkapták, ahol azzal fenyegetőzött, hogy kirúgatja a rendőröket.
Az osztrákoknál végül elkapták, ahol azzal fenyegetőzött, hogy kirúgatja a rendőröket.
Gödöllőn egy autós szándékosan neki hajtott egy másik járműnek, amelynek sofőrje súlyosan megsérült.
A 35 éves Sz. Károly mindössze 36 percig élvezhette ideiglenes szabadságát.
A 35 éves Sz. Károly mindössze 36 percig élvezhette ideiglenes szabadságát.
Tárgyalásáról lépett meg egy férfi Budapesten, miután megszerezte az egyik őr fegyverét. Autóval menekült, a rendőrök a XV. kerületben érték utol, meglőtték.
Eldurvult egy kaliforniai sofőr szilvesztere, de legalább a rendőrök rajta mutathatták meg a világnak, miért nem jó ötlet részegen vezetni.
Nem ezt fogják megválasztani az év rendőri akciójának az biztos.
Rendőrök, csendőrök, vámosok és egy helikopter is kergette a sofőrt. Még nem tudni, mit keresett ott.
Az USA-ban többször láttuk már, hogy a rendőrség sem habozik alkalmazni ilyen filmekbe illő technikákat.
Körözött személyautóra lettek figyelmesek a városrendészek, melynek sofőrje megpróbált meglépni a kiérkező rendőrök elől.
A végkifejletről videófelvétel is készült.
Két család közti rivalizálás állhat a szombat délutáni eset és az azt követő lövöldözés hátterében a Blikk információi szerint.
A rendőrség közlése szerint egy közlekedési konfliktust követően bántalmazták egymást az érintettek és családtagjaik. Egy gumilövedékes fegyver is eldördült.
A sofőr elvesztette uralmát az autó felett, és egy teherautó pótkocsijának ütközött.
Egyelőre ellentmondó információk jelentek meg arról, mi okozhatta a kétéves gyermek halálát. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az üldözés utáni balesetkor még életben volt.
A bűnöző egy Mazda volánja mögött igyekezett meglépni a rendőrök elől, és ehhez egy igen meredek manővert is bevállalt.
Hétfőn este egy BMW-s akart meglépni a rendőrök elől, kedden este pedig állítólag egy motorost üldöztek a járőrök.
A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Miskolcon a vezetés közbeni telefonálások, záróvonal-átlépések mellett súlyos törvénysértés is történt, amit a kamera rögzített.
A menekülő sofőr az egyik kanyarban megcsúszott, majd futva próbált eltűnni a helyszínről.